Februárban is jártunk Tiszalúcon. Mostani alkalommal a nyugdíjas csoportunkkal utaztunk, akik már több éve alkotnak egy csapatot. Velük közösen késztettük a Jelenkorunk projektünket, ami a nagyszülők és a felnőtt gyerekeik viszonyáról szól. Ez a projekt eredetileg 2020-ban csak online készült el a Covid miatt, most ezt felújítottuk, kivettünk belőle pár jelenetet, hívószó a család volt.
Az előadás interaktív, ezáltal eltudták mondani a Tiszalúcon élő nagyszülők a saját véleményüket a felnőtt gyerekeikkel való kapcsolatukról. Nagy örömmel és lelkesedéssel fogadta a közönség a megszólalási lehetőségeket. Hallhattunk humoros és komoly megszóláslásokat is a témával kapcsolatosan.
A jó visszajelzések és a nézők lelkesedése még jobban megerősít minket abban, hogy milyen nagy ereje van a közösségnek, azaz a közösségi színházi előadásoknak.
Nemsokára jelentkezünk egy újabb Tiszalúci kalanddal!