Önkénteseket keres a MU Színház!

A MU Színház a 2022/2023-es évadban is önkénteseket keres.
Várjuk olyan lelkes diákok vagy felnőttek jelentkezését, akik szabadidejükben szívesen részt vennének a színház mindennapi életében.

A következő területen számítunk rád:
– előadások lebonyolításában való részvétel
– jegyszedés
– előadás és program ügyelet
– közönségszervezés
– közösségi színházi projektek szervezésében nyújtott segítség
– kisebb irodai feladatokban való részvétel
vagy bármi, amiben szívesen segítenél pl.: videóvágás, grafikai feladatok, ad hoc dolgok elintézése, asszisztencia stb.

Amit várunk:
– nyitottság
– jó kommunikációs készség
– lelkesedés
– érdeklődés
– szabadidő

Amit nyújtani tudunk:
– a színház előadásainak, lehetőség szerint próbáinak megtekintése
– a sikeres együttműködés után ajánlólevél
– csapatmunka
– betekintés a hazai kortárs tánc-és színházi életbe
– egyedi, közösségi színházi projektekben való részvétel

Számítunk Rád, kérjük szeptember 30-ig jelentkezz a szinhaz@mu.hu címen!
A levélben kérjük röviden írd meg, hogy miért szeretnél önkéntesünk lenni, illetve, hogy mennyi időt tudnál önkéntes munkára fordítani és melyek azok a feladatok, amelyekben leginkább szeretnél részt venni.

Köszönettel:
MU Színház csapata

Oszd meg ismerőseiddel is!

Share on facebook
Share on twitter
Share on linkedin

Még több projektünk!

Csatlakozz hozzánk!

Scroll to Top

Töltsd ki kérdőívünket és segítsd munkánkat véleményeddel.

a kérdőív kitöltése max 5 percet vesz igénybe