Minden egy táncmozdulattal kezdődött…

A mozgás hatása és jelentősége – avagy mi mindent jelent a tánc?

Lelkünk valódi kifejezésének és ösztöneink legtisztább megnyilvánulásának egyik legsokoldalúbb eszköze a tánc.

,, A tánc a legmagasztosabb, a legmegindítóbb és a legszebb a művészetek között, mert nem puszta lefordítása és absztraktálása az életnek, hanem az élet maga.”
(Martha Graham)

A tánc jelentősége már az őskorban megmutatkozott, és attól kezdve az emberiség különböző korszakait végigkísérve formálódott, folyamatosan alakult célja és üzenete, de hatása és fontossága mindig is megkérdőjelezhetetlen maradt.
Az ősember számára a mindennapi élet fenntartását a táncos szertartás jelentette, ami kommunikációs csatornaként működött az ember és a természet között. Az ókori civilizációkban a tánc hivatásos művészetté vált, majd a vallásokhoz szervesen kapcsolódva a tánc kultusz-szerepe tovább nőtt.
A tánc műfaji alakulását a 17.században XIV. Lajos támogatása segítette elő. Uralkodása alatt élték fénykorukat az udvari balett előadások, melyekben olykor maga az uralkodó is fellépett. Ezt követően számtalan új táncforma és műfaj alakult, amiknek mára sokszínű palettáját ismerhetjük a swingtől, a jazztáncon át, a rock & rolltól, a kortárs táncig.

Tánc és az ösztön

Az ösztönök uralta állatvilágban a mozgás és a tánc az elsődleges kommunikációs forma: az érzelmek kifejezésére, a párválasztásra, a rivalizálásra vagy a támadásra is. Célja mindig a vonzás-taszítás kifejezése. Az emberi és állati világ hasonlósága az ösztönös mozdulatokban is megmutatkozik. Gondoljunk csak a csimpánzok ritmikus közösségépítő táncára, a méhek és a hangyák táncára, amivel segítenek társaiknak megtalálni az élelem útját, a madarak párválasztó gyönyörű násztáncaira, vagy az emlősök harci táncaira.

Tánc mint terápia

Az ösztönös mozdulataink, gesztikulációnk, testtartásunk mind tükrözik saját belső érzéseinket, állapotainkat. Saját tapasztalataink, mentális élményeink minden részletét testünk sejtji őrzik. Ha elég jól figyelünk, feltérképezhetjük a velünk történtek hatását a fizikai érzékelésben, legyen az egy izomfeszülés, görcs, vagy szapora légzés. A negatív élmények mélyebb és látványosabb hatással lehetnek ránk, a testünk szinte fogolyként tarthat minket zárva.
A lelki harmóniáért testünk felszabadításával tehetünk, a tánc mint a jelenben megszülető élmény gyógyító hatással is bír. Erre épít az IKT (az ún.. integrált kifejezés- és táncterápia), egy olyan mozgásalapú módszer, amely önkifejezési és művészeti eszközökkel támogatja belső folyamatainkat és személyiségünk kiteljesedését.

Tánc mint önkifejezés

Ahhoz, hogy még jobban megismerhessük önmagunkat, kapcsolatba kell kerülnünk a környezetünkkel.
Bár a nyilvános szereplés nem mindenkinek az asztala, az önkifejezésére mindannyiunknak szüksége van. Szerencsére a szavainkon túl több minden beszélhet még helyettünk.

,,A mozdulatok olyan beszédesek, mint a szavak.”
(Isadora Duncan)

Mindenki megtalálhatja és kifejezheti önmagát saját táncában, ennek a nyelvnek a felfedezése eufórikus pillanat, amikor az ember felszabadítva testét és érzékeit kendőzetlenül megmutathatja magát.

Tánc mint előadóművészet

A tánc számtalan megnyilvánulási formája mellett kiemelt szerepe van a művészi mozgásnak és az előadóművészetnek, mely nem csupán a színpadi szórakoztatást, hanem az elgondolkodtatást és újraértelmezést is szolgálja. A kortárs előadó- és táncművészet elsőre talán absztraktnak tűnik és nehezen értelmezhető, de szabad formavilága és kötetlen szabályrendszere könnyen befogadhatóvá teszi a mozgásnyelv magasabb szinten történő átadását és interpretálását. Művészeink különféle fontos társadalmi témákat, problémákat járnak körül a tánc kifejező elemeivel, amelyek értelmezése kötöttségek nélkül bennünk születik meg. Ilyen intenzív élményért Újvári Milán és Oberfrank Réka dupla előadását ajánljuk:

 

 

Kíváncsi vagy januári programunkra?

Oszd meg ismerőseiddel

Share on facebook
Share on twitter
Share on linkedin

Hasonló bejegyzéseink a témában

Blogcikkek

summer suMUp

a MU Színház nyári fesztiválajánlója Végre itt a várva várt nyári jó idő! Irány ki a szabadba, vár az erdő, a strand, a kert, na és a fesztiválok!Most mi is elmegyünk pihenni egy rövid időre, hogy aztán újult lendülettel visszatérve kezdjük el a MU Színház 2022–2023-as évadát szeptembertől, és izgalmasabbnál izgalmasabb előadásokkal és programokkal töltsük

Tovább olvasom »
Blogcikkek

Az anyaság ezerféle arca – avagy mi az a Baby Blues Workshop és a Baby Bumm

A Baby Bumm – kitettségi hatások egy olyan közösségi, saját élményeken alapuló színházi előadás, mely újdonsült anyukák és kisbabáik első közös évének örömmel és kétségekkel teli tapasztalatait dolgozza fel.Látható-e a szülővé válás, mi is pontosan a kitettségi hatás és hogyan kerülnek kisbabák a MU színpadára? – mostani blogcikkünkben bemutatjuk a Baby Blues Workshopot és a

Tovább olvasom »
Blogcikkek

,,Fáradt vagyok kicsit, kicsit elfáradtam…”

A burnout szindrómáról Áprilisban tánchónapot tartunk a MU-ban, és két legújabb táncelőadásunk is a kiégés, a művészeti munka és a karrierre törekvés okozta válságok, állapotok témájával foglalkozik, éppen ezért mostani blogcikkünkben a burnout szindrómával foglalkozunk. Halogatás, koncentrációhiány, enerváltság, rezignáció, fokozódó testi, lelki és mentális változások, szimptómák. Csak néhány a kiégés vagyis a burnout szindróma legyakoribb,

Tovább olvasom »

Csatlakozz hozzánk!

Scroll to Top

Töltsd ki kérdőívünket és segítsd munkánkat véleményeddel.

a kérdőív kitöltése max 5 percet vesz igénybe