Januártól különleges hibrid működés a MU-ban

A MU Színházban januártól bizonyos előadások online lesznek megtekinthetők, vagyis 2022-től kísérleti jelleggel hibrid üzemmódban fogunk működni!

Színházi működésünkre sok minden mondható, de az egyoldalúság semmiképp. Szeretünk kísérletezni, minden olyan kipróbálni, ami ritkábban látható színpadon. Ami közelebb tudja hozni a nézőkhöz a valóságot, ami résztvevővé teszi a nézőket, ami közösséget hoz létre. Az óvodás korúaktól a nyugdíjasokig sok mindenki megfordul nálunk nap mint nap.

A következő időszakban a fizikai és online tér keresztezésével fogunk kísérletezni: megnézzük, hogy milyen lehet a színház egy távolabbi aspektusból. Hogyan tudunk közelebb kerülni egymáshoz, úgy, hogy valójában távolabb vagyunk egymástól? Nem mondunk le arról, hogy együtt legyünk, de a világ új kihívásaira reagálva még biztonságosabbá tesszük a színházlátogatást. Szeretnénk, ha pandémia nem akadályozna meg senkit sem a színházi élmény átélésében.

Egy hibrid jelenség mindig is izgalmas fogalom az életben. Két olyan dolog egyesülése, amiből valami különleges születik. Szeretnénk mi is ezt a különlegességet nyújtani nézőinket. Izgalmas otthoni perceket vagy közösségben töltött előadásokat.

Januártól lehetőség lesz élőben, a színpadon, vagy a weboldalunkon online előadásokat megtekinteni.

Oszd meg ismerőseiddel

Share on facebook
Share on twitter
Share on linkedin

Hasonló bejegyzéseink a témában

Blogcikkek

summer suMUp

a MU Színház nyári fesztiválajánlója Végre itt a várva várt nyári jó idő! Irány ki a szabadba, vár az erdő, a strand, a kert, na és a fesztiválok!Most mi is elmegyünk pihenni egy rövid időre, hogy aztán újult lendülettel visszatérve kezdjük el a MU Színház 2022–2023-as évadát szeptembertől, és izgalmasabbnál izgalmasabb előadásokkal és programokkal töltsük

Tovább olvasom »
Blogcikkek

Az anyaság ezerféle arca – avagy mi az a Baby Blues Workshop és a Baby Bumm

A Baby Bumm – kitettségi hatások egy olyan közösségi, saját élményeken alapuló színházi előadás, mely újdonsült anyukák és kisbabáik első közös évének örömmel és kétségekkel teli tapasztalatait dolgozza fel.Látható-e a szülővé válás, mi is pontosan a kitettségi hatás és hogyan kerülnek kisbabák a MU színpadára? – mostani blogcikkünkben bemutatjuk a Baby Blues Workshopot és a

Tovább olvasom »
Blogcikkek

,,Fáradt vagyok kicsit, kicsit elfáradtam…”

A burnout szindrómáról Áprilisban tánchónapot tartunk a MU-ban, és két legújabb táncelőadásunk is a kiégés, a művészeti munka és a karrierre törekvés okozta válságok, állapotok témájával foglalkozik, éppen ezért mostani blogcikkünkben a burnout szindrómával foglalkozunk. Halogatás, koncentrációhiány, enerváltság, rezignáció, fokozódó testi, lelki és mentális változások, szimptómák. Csak néhány a kiégés vagyis a burnout szindróma legyakoribb,

Tovább olvasom »

Csatlakozz hozzánk!

Scroll to Top