Hírlevél

szeptember 2, 2025

KEDVES EMBERTÁRS!

Igen! A MU színháznak mostantól havonta jelentkező hírlevele van, ráadásul ilyen. Azaz tényleg levél, amelynek írója időnként konkrétan, időnként asszociatíve, időnként meg éppen sehogyan sem érinti tematikailag a MU színházban történendőket. Senki ne essen pánikba! Az összes fontos infót megtalálni a levélben, csak éppen alul. Szóval ha valaki nem kíváncsi a levélíró aktuális agymenésére, görgessen le a három X-hez, ott találja a lényeget. Itt pedig jön a levél, ami egy elfogult, személyes és szeszélyes kísérlet, vagyis végsősoron olyan, mint csaknem bármely emberi élet.

Kedves A!
El akarom mondani neked, hogy eszembe jutott egy dal. Nem volt soha kedvencem, pláne akkor nem, mikor (kvázi) sláger volt (akkoriban még voltak /kvázi/ slágerek), hiszen hivatalból sem szerethettem nyíltan soha semmit, ami menő volt (sose tenne ilyet egy hivatásos sznob), de titokban tetszett és tetszik azóta is. Sose tudtam, mit jelent a címe. Most pedig, mi mást is tehettem volna, ha már egyszer véget ért a nyár, merő szeszélyből eljutottam odáig, hogy utánajárjak, mi is az a

TESSZALÁCIÓ

A Wikipédia elvileg egyáltalán nem precíz (sőt téves) megfogalmazása szerint: „A tesszaláció az a folyamat, amikor egy kétdimenziós síkon egy geometriai formát ismételnek átfedés és rések nélkül.”
Vagyis valami ilyen:

De persze lehet bonyibb is. Mondjuk ilyen:

Meg hát egy csomó minden. A méhkaptár is tesszaláció, meg a csempeminták többsége is. Egyébként ez a fenti kép Spanyolországban készült, az Alhambrában, és hát elég impozáns, a Wikipédia szerint Eschert is meglehetősen inspirálta ez a konkrét mintázat. Lásd:

Nekem meg erről az jutott eszembe, hogy a Prince of Persia című antik videójátékot meg ez az Escher kép inspirálta.

Jó, ez így erőltetett, de az legalább kétségtelen, hogy itt is erős a tesszaláció.

Ú, de szerettem a Prince of Persiát! Nekünk otthon nem volt akkor még gépünk, szóval csak az iskolában tudtam játszani azokon az áldott informatika órákon, mikor a tanárnak nem volt kedve (vagy nem volt mit) tanítani és kiadta ukázba, hogy játsszunk.

A DOS-os korszakban azért a Prince-hez hasonló platformjátékok voltak többségben. Oldalnézet, akadálypályák, ugrálás, csapdák stb. Sőt, nem is csak a DOS-nak, de a Nintendónak is elsősorban a Super Mario korszaka volt ez még. Nem, nem állítom, hogy a platformjátékok egyeduralkodók lettek volna, de kétségtelenül túlsúlyban voltak, hogy aztán néhány év múlva csaknem minden téren lesöpörjék őket a lövöldözős FPS-ek, élen a Wolfensteinnel meg a Doommal, aztán jött a Quake stb. (NYUGI!!! Nem az enyves nosztalgiázás a célom, valahova ki akarok lyukadni, csak még nem tudom, hova!)
Szóval a platformok mintegy robbanásszerűen átadták a helyüket a személyes perspektívát kínáló FPS-eknek (robbanásszerűen átadták a helyüket???? az milyen??? hogy mondjuk robbanásszerűen átadom a helyemet egy idős hölgynek a négyeshatoson? jó az neki? mindegy!) Volt játék, ahol ez effektíve megtörtént, mármint ez a váltás a platformról az FPS-re, emlékezzünk csak, a Duke Nukem például eredetileg valahogy így nézett ki:

mielőtt ez lett belőle:

Nem tudok szabadulni a gondolattól, hogy ez a váltás, szóval a játékok átmenete e/3-ból e/1-be metaforikus (is) volt. Nem csupán nézőpont-, hanem világképváltás is. Gondolj bele! A platformjáték szemszöge egy kívülállóé. Valakié, aki a helyzetre (valami nagyon fura helyről) rátekint. Különösen igaz ez a Prince-hez hasonló játékokra, ahol a kép maga nem mozgott velünk (nem úgy, mint mondjuk a Prehistoric 2-ben), hanem képernyőről képernyőre, pályáról pályára, helyzetről helyzetre vándoroltunk mi, oldalnézetű pixeles fehér hercegek, egy-egy képet jobboldalt elhagyva, hogy megint balszélen jelenjünk meg mindig új s új csapdákkal, Eschert idéző klausztrofób terekkel, földből kiálló szuronyokkal, testünket kettéharapó fogas fémcsapdákkal szembesülve… emlékszem az érzésre, ahogy megérkezem egy új képbe: ott mindig meg kellett állni egy pillanatra. Fölmérni, mi van… Méginkább azt, hogy mi lesz. Hol kell majd ugrani, hol leguggolni, hol kirántani a kardot. Igen, volt ez a lélegzetvételnyi átlátásszünet, mielőtt belevágtunk. (Ilyesmi élethelyzetben vagyok most épp, ilyen lélegzetvételben, vagy talán ilyesminek a végefelé, igen: EGY LÉLEGZETVÉTEL VÉGE, vagy mondhatjuk úgy is: a belevágás előszobájában, csak hogy a képzavaroknál maradjunk.)

Az FPS-ekben nem volt már se tér se idő átlátni semmit. Mész, mész bele a világba, egy fegyvert látsz magadból, semmi mást, egy fegyvert, amivel lövöd mind, ami szembejön. Nincs külső szem, rátekintő távoli perspektíva, nem, nincsenek átlátható struktúrák, saját szemszög van, zárt, szűk, fullasztó szubjektív, amely egy rettenetesen ellenséges világra tekint rá, hiszen a platformjátékok többnyire cuki rajzfilmes miliőjét is posztapokaliptikus rémálomterek víziói váltották fel.
Igen, az lett az érzés, hogy nem lehet már többet semmit se átlátni. Mész és lősz, vagy jönnek és lelőnek. Hát valahogy így érkezett meg a szélsőséges individualizmus a Batthyány Kázmér Általános Iskola 5.B osztályába, ahová mindannyian jártunk.

Egy dolog viszont közös volt a platformokban és a korai FPS-ekben. Ez pedig a fent említett TESSZALÁCIÓ. Azaz ezek a korai 3d-s terek is jórészt mintaismétléses textúrákból épültek föl.

stb.

Belekavordtam itt a Doomba, pedig a dalról akartam írni, emlékszel még? Egy dallal indítottam. A Tessellate-tel. Ami (ha jól értem) egy szerelmi háromszögről szól, de a szerelmi háromszöges popdalok 99,9%-val ellentétben geometriai oldalról közelíti meg a témát. Az egész zenekar rá volt izgulva a geometriára, még a nevük is, az alt-J is egy billentyűkombinációra utal, amely a macen egy a matematikában használatos szimbólumot, a delta jelet adja ki, azaz a háromszöget. Ez a jel pedig, mármint a delta, a matematikában a változást jelöli.

Háromszög, szerelem, változás, tesszaláció. Túlzás nélkül állíthatom, hogy a Tessellate a matematikai értelemben leginkább átgondolt szerelmi háromszög tematikájú dal a poptörténelemben.
De ha eljössz a MU-ba szeptember 26-án Kovács Domokos és L. Nagy Attila Tryangle című előadására szintén egy tök egyedi szemszögből tekinthetsz rá (igen, a színház a legtöbb esetben egyszerre FPS és platformjáték, azaz benne is vagy, meg rá is nézel egy bizonyos szögből) egy szerelmi háromszögre. Egyedi, mert egyrészt: a háromszög egyik tagját ezúttal nem egy húsvér színész, hanem egy emberméretű báb alakítja (?), másrészt itt is van meg nincs is itt, él is meg nem is, azaz kísértet, emlék, lidérces, messze-fény. Nem magyarázom túl, a lényeg, hogy háromszög, de máshogy, más szögből. Ránéz, de benne van. És ha hozzáveszem azt is, hogy a cucc nem csak témáját, de eszközeit tekintve is hármas, hiszen mozgás, báb és színház (jó, talán ez így egy kicsit erőltetett, vállalom!) háromszöge alkotja a formai keretrendszerét, akkor már valóban lehet olyan érzésünk, hogy beindult a tesszaláció.

Hát mára ennyit. Itt a dal, hallgasd meg, ha szeretnéd, én most már bevallom, hogy szerintem tök jó, vagyok elég idős ahhoz, hogy szabadjon akármit szeretnem.
https://www.youtube.com/watch?v=Qg6BwvDcANg

Gyere MUzni, lesz még egy csomó jó cucc, lásd alább.
Ölelés,
K

XXX

MU PROGRAMOK:

A MU-ba költözik a Willany Leó Improvizációs Táncszínház, akiket korábban a Trafóban lehetett hétről hétre követni. Most a MU stúdiótermében lehet velük találkozni minden szerdán 20:30-tól.

Minden este más. Nincs ismétlés, nincs koreográfia – csak a pillanat, a test és az élőzene. Ez a Willany Leó.

A színpadon minden ott és akkor születik: nincs előre betanult koreográfia, hanem a táncosok és zenészek valós időben hozzák meg döntéseiket – írják magukról. Ti meg gyertek Leózni!

Szeptember 10, 17, 24. 20:30 – Stúdió

Willany Leó Improvizációs Táncszínház: szerda esti Leó – Mu színház

Szeptember 26-án látható a fentiekben már említett Tryangle című előadás Kovács Domokossal és L. Nagy Attilával. Egy rendhagyó szerelmi háromszög, azaz mozgás, báb és színház.

A három szereplő között kibontakozó tánc során azt kísérhetjük végig, hogyan van jelen korábbi kapcsolatok dinamikája egy új emberhez való kötődésben. A múltbéli viszonyokban megélt traumák hogyan transzportálódnak egy újabba? Mennyire lehet megküzdeni ezekkel a mintázatokkal, közösen, vagy egyedül? Túl tudok lenni végre az exeimen? És ők rajtam?

Azaz: bábbal és testekkel elmesélt szerelmi kísértethistória.

Szeptember 26. 19:00 – színházterem

Kovács Domokos, L. Nagy Attila: Tryangle – Mu színház

Másnap, azaz szeptember 27-én pedig bekövetkezik a háromszög kétszögesítése, azaz Simkó Beatrix Trisha – Grecsó Zoltán: #ORFEUSZ#EURÜDIKÉ. A mítikus szerelmi történet napjaink poklában, táncban elmesélve.
Eurüdiké most kortárs világunk poklába száműzetik. Természetesen ide is követi őt szerelme, a görög mitológia híres dalnoka, ám Orfeusz hiába érti még az állatok nyelvét is, ez a világ számára kiismerhetetlen, a líra feltalálója egyszerre ügyefogyottá és tehetetlenné válik – nincs ereje szembemenni a 21. század világképével.

Vagy mégis?

Szeptember 27. 19:00 – színházterem

Simkó Beatrix Trisha – Grecsó Zoltán: #ORFEUSZ#EURÜDIKÉ (#ORPHEUS#EURYDICE) – Mu színház

A másik elfogadása nem csupán az emberek számára kihívás, nehéz ügy tud lenni a gólyáknál is. Lásd Nagy Orsolya, Kovács Domokos, Nagy Petra: fekete gólya, fehér gólya, szürke gólya című elsősorban gyerekeknek szóló előadását szeptember 28-án.

2023 nyarán – a világtörténelem során először – észlelték és dokumentálták, hogy egymásra talált egy fehér és egy fekete gólya az alsó-szászországi Lüderben.
Bár a fehér és a fekete gólyák életmódja teljesen eltérő, ők mégis egymást választották – a különbözőségük ellenére, vagy éppen azért. Az egymáshoz való alkalmazkodás akkor sem könnyű, ha hasonlítunk egymásra. Ha meg nem, akkor pláne! De mindenképp törekednünk kell rá, hogy megértsük a másikat, mert ezáltal izgalmas, számunkra ismeretlen világokba nyerhetünk bepillantást.

A fehér és a fekete gólya nászából utód is születik: a „szürke” gólyafióka feketének túl fehér, fehérnek túl fekete. Nagy feladat vár rá: be kell illeszkednie a kétpólusú, fehér és fekete gólyákra oszló társadalomba.

Mindez szavak nélkül ebben az egyedülálló, gyerekeknek (is) szóló, bábos elemekkel operáló színházi előadásban. Szuperizgi!

Szeptember 28. 15:00 – színházterem
Nagy Orsolya – Kovács Domokos – Nagy Petra: fekete gólya, fehér gólya, szürke gólya – Mu színház