Váltson jegyet egy kattintásra:

Az előadás részletei:

Loading esemény

« Összes esemény

Fiatal Drámaírók Háza // Dj Panda: Keringés – kortárs drámaantológia bemutató

szeptember.23.19:00 - 20:00

ingyenes

Könyvbemutató performansz.
Helyszín: MU Színház Színházterem
Ingyenes, regisztráció nem szükséges

„A kortárs irodalmi mezőben a líra, az epika és a dráma közül kétségkívül a dráma a leginkább alulreprezentált műnem. Drámaírókként fontos küldetésünk, hogy ne tűnhessen el. Rendkívül fontos vállalkozás már önmagában az is, hogy létrejött ez a tehetséges fiatal alkotókból álló csoport.” – írja Závada Péter a kötet előszavában.
A Keringés – 21 kortárs magyar dráma a Fiatal Drámaírók Háza 2022/23-as évadának szövegeit tartalmazza. A drámák mind nyílt, névtelen, egy-egy adott hívószó köré szerveződő pályázatra íródtak, és ismert drámaírók és dramaturgok segítségével kerültek kiválasztásra. A kész műveket határokon innen és túl, Vancouvertől, Berlinen át Tel-Avivig kéthavonta átlagosan 15-20 helyszínen, valamint Budapesten a Trafóban is bemutatták a szervezők felolvasóest formájában.
Az este folyamán a kötet szövegeihez Dj Panda szolgáltatja majd az asszociatív ütemeket.
A bemutató után minden érdeklődőt várunk egy kötetlen beszélgetésre, koccintásra!

Az eseményen fellép:
Dj Panda
A kötetben szereplő szerzők:
Albel Daniella, Bereczk Imola, Cseke Tamás, Hodászi Ádám, Holczer Dávid, Keményfi Eszter, Ladnai Loránd, Magyar Bogi, Micsinai Dominik, Mihály Zsombor, Nagy-Szakmáry Attila, Noblet Péter, Novák Csilla, Pinthér Anna, Rédei Roland, Sipos Balázs Gyula, Szűcs Virág Natália, Tóth Márk

Előszó: Závada Péter
Utószó: Spiró György
Ajánlószövegek: Albert Mária, Kovács Dominik, Kovács Viktor

Borító: Fodor Katalin
Korrektor: Mózer Márta
Szerkesztették és tervezték: Helli Szimonetta, Horváth Benji, Molnár Gábor, Magyar Bogi, Simon Orsi, Szűcs Virág Natália, Takács Tirza
Főszerkesztő: Horváth Benji
Kiadó: Fiatal Drámaírók Háza

Támogatók:
Fertőd Város Önkormányzata
Helopal Kft.
Horváth Mezőgazdasági Vállalkozás
Prosecco shop
RAJCZI Építóipari és Szolgálgató Kft.
Ivanics Ferenc a Győr-Moson-Sopron vármegyei közgyűlés alelnöke

Részletek

Dátum:
szeptember.23
Időpont:
19:00 - 20:00
Jegyárak:
ingyenes
Event Categories:
,

Képek az előadásról:

Váltson jegyet egy kattintásra:

Köszönet támogatóinknak:

Scroll to Top