Váltson jegyet egy kattintásra:

Az előadás részletei:

Loading esemény

« Összes esemény

  • This event has passed.

MU Terminál: A 14 karátos autó – ONLINE

2023.január.13.19:00 - 2023.január.15.23:59

1500 Ft – 3000 Ft

Az előadás kizárólag csak online megtekinthető!

időtartam: 40 perc
korosztály: felnőtt/ifjúsági

jegyár egységesen: 1500 Ft
támogatói jegy: 3000 Ft

MU Terminál: A 14 karátos autó

,,Életünknek lassan teljesen elfogynak azon területei, melyekre nem tenyerelt még rá a járványhelyzet. Így történhetett meg az is, hogy amikor Rejtő Jenő regényéhez nyúltam, eleve egy, az online térben bemutatásra kerülő táncszínházi produkció létrehozásában gondolkodtam. Úgy érzem, hogy alkotótársaimmal közösen sikerült a Rejtőn felnőtt generációk és a mai fiatalok számára egyaránt élvezhető produkciót létrehoznunk. Remélem, hogy az az örömteli alkotói folyamat, amely a forgatást megelőzte, amely szintén nagyon vidám hangulatban zajlott, átjön a nézők számára is, és velünk, az alkotókkal és résztvevőkkel együtt, a szívükbe tudják zárni ezt az igazán kedves kis filmet.” (Fejes Ádám)

Rendezte: Gergely Atilla, Fejes Ádám
Forgatókönyv: P. Szabó István

Szereplők:
Anette – Guzmics Petra
Anette – Rovó Virág
Anette – Szili Enikő
Anette – Tamaskó Helén
Icuka – Hoffmann Adrienn
Kabóca – Gergely Atilla
Gustave Laboux – Novacsek Áron
Cortot – Novacsek Áron
Bertinus Professzor – Fejes Ádám
Báró Lingeström – Fejes Ádám
Pincér – Madár Tamás
Privát Elek – Madár Tamás
Vanek Úr – Madár Tamás
Gorcsev Iván – Fekete János “Jammal”
Mesélő – Madár Tamás

Külön köszönet Márkus Andreának

Operatőr: P. Szabó István, Lajti Balázs
Gyártásvezető: Fejes Ádám, Madár Tamás
Videó utómunka: P. Szabó István, Tóth Andrea, Lajti Balázs
Light design: Fejes Ádám
Jelmez: Tóth Gyöngyi
Sound design: Gergely Atilla, Fekete János “Jammal”
Zene: Gergely Atilla, Fekete János “Jammal”
Koreográfus asszisztensek: Bódi Bianka / Dowidat Sára / Asztalos Dóra

Dalok:
“Ennék már valamit”
– Zene: Fekete János “Jammal”
– Szöveg: Fekete János “Jammal”, Madár Tamás
– Előadók: Fekete János “Jammal”, Madár Tamás Guzmics Petra, Rovó Virág, Szili Enikő, Tamaskó Helén
“Akar-e hozzám jönni?” (“Hello”)
– Zene: Lionel Richie
– Szöveg: Fekete János “Jammal”
– Előadók: Fekete János “Jammal”
“14K”
– Zene: Fekete János “Jammal”
– Szöveg: Fekete János “Jammal”, Madár Tamás
– Előadók: Fekete János “Jammal”, Madár Tamás

A “Mesélő” szövegeinek hangfelvételei a Civil Rádió stúdiójában készültek Média megjelenés: Lengyel Csaba

Támogatók: EMMI, NKA, Terminál Alapítvány, MU Színház, ICD 2000Kft.

Részletek

Start:
2023.január.13.19:00
End:
2023.január.15.23:59
Jegyárak:
1500 Ft – 3000 Ft
Event Categories:
, ,

Képek az előadásról:

Váltson jegyet egy kattintásra:

Köszönet támogatóinknak:

Scroll to Top