RolandHD19

Mozgással az érzelmek felszabadításáért!

A szabadság iránti leküzdhetetlen vágy, fojtogató érzéseink és traumáink sokszor rabként tartanak minket fogva testünkben. Napjainkban a bizonytalanság és a fáradtságig hajszolt óvatosság az átlagosnál több figyelmet és kontrollt kívánnak tőlünk. A testünk adja az eszközt és a teret, hogy a mozgáson keresztül megélhessük érzelmeinket és felszabadíthassuk saját valónkat. A decemberi előadásaink között a tánc …

Mozgással az érzelmek felszabadításáért! Read More »

Pirézek – tantermi előadás

Pirézek – tantermi előadás Egy közvélemény-kutató cég idegenellenességet vizsgáló felméréseiben egy fiktív etnikumot, a pirézeket is megjelölt, azt vizsgálva, velük szemben is megjelenik-e az elutasító attitűd. A kutatás szerint a válaszadók 61%-a szerint mérlegelni kell, kiket fogadjon be az ország és kiket nem, közülük 59% úgy gondolta, a pirézeket nem kellene befogadni. Egy év múlva …

Pirézek – tantermi előadás Read More »

Roseto – közösségteremtő program

Az olasz emigránsok lakta pennsylvaniai kisváros, ROSETO az 1960-as években egy egészségügyi kutatás során hívta fel magára a figyelmet. Az alig 2000 fős, mégis 200 civil szervezetet működtető közösségben ugyanis sokkal alacsonyabb volt a betegségből fakadó halálozások száma, mint a környező – és minden más tekintetben hasonló adottságú – városokban. A kutatást végzők ezt a …

Roseto – közösségteremtő program Read More »

MU, a kultúra szigete

MU, a kultúra szigete A kirekesztés témáját középpontba helyező, három civil közösséggel megvalósított Roseto – projekt folytatásaként a 2015/2016-os évadban a kultúra mint civilizációnkat meghatározó jelenség mibenlétéről gondolkodunk tovább. A színházunk nevét is adó, a kultúra bölcsőjeként emlegetett mitológiai földrész kapcsán kutatjuk, mit jelent ma Magyarországon a kultúra? Képesek vagyunk-e közösségben, egymással együtt élni? A …

MU, a kultúra szigete Read More »

Ezüstlakodalom – 60+ közösségi színházi előadás

Ezüstlakodalom – 60+ közösségi színházi előadás Közösségi, Civil, 60+ Időtartam: 50 perc „A kultúra az, ami megvéd minket a saját embertelenségünktől.” A MU Színház hatvan év feletti civilek által létrehozott közösségi színházi előadása a kultúra témájából kiindulva az emberi kapcsolatok, az együttélés és a házasság témáit járja körül. Kerettörténetét egy ezüstlakodalom adja, ahol összegyűlnek a …

Ezüstlakodalom – 60+ közösségi színházi előadás Read More »

MU Zöld Sziget – Közösségi kert

MU Zöld Sziget – Közösségi kert A MU Színház kertjében közösségi kert létrehozását tervezzük, amellyel célunk, hogy a MU közösségi tevékenységét, programjait, a civilek megszólítását kiterjessze a kert, így a környezet, környezetvédelem, a tudatos életmód ösztönzésének területére is. Közösségi színházként fontosnak tartjuk, hogy a környező házak lakóinak éppúgy teret biztosítsunk szabadidejük aktív eltöltésére, mint a …

MU Zöld Sziget – Közösségi kert Read More »

Táncórák idősebbeknek – 60+ improvizációs táncóra

Táncórák idősebbeknek – 60+ improvizációs táncóra Újbuda − lakosainak számát tekintve – Magyarország ötödik legnagyobb városa lehetne. A 120-140 ezer lakosú kerület harmada, mintegy 40.000 fő nyugdíjas, 60 év feletti. Fontosnak tartottuk, hogy a kerület (látszólag) kevésbé aktív lakói számára is rendszeres programmal jelentkezzünk. 2012 óta heti egy alkalommal a színház próbatermében tartunk 60 perces …

Táncórák idősebbeknek – 60+ improvizációs táncóra Read More »

Gyerekkorunk ’56 – 60+ közösségi színházi előadás

Gyerekkorunk ’56 – 60+ közösségi színházi előadás Fontos, hogy emlékezzünk? Mit jelent számunkra ’56? Mi történne, ha többet nem emlékezhetnénk meg 1956-ról? Hatvan év feletti civilekből álló közösségünk rendhagyó ünnepi műsorral készül, hogy együtt gondolkozzunk, emlékezzünk a forradalom kapcsán, amelyet ők gyerekként éltek meg. Az 1956-os forradalom évfordulójának közeledtével 60+-os közösségünk tagjai elhatározták, hogy papírra …

Gyerekkorunk ’56 – 60+ közösségi színházi előadás Read More »

MU Közösségi könyvtár

MU Közösségi könyvtár A MU kávézójában közösségi könyvtárat hoztunk létre, amelyet mindenki szabadon működtethet könyvek adományozásával és kikölcsönzésével. A könyvtárban ifjúsági- és gyerekkönyvek, világirodalom, magyar irodalom, ismeretterjesztő könyvek és albumok is megtalálhatóak. A katalogizálást a MU Színház önkéntesei végzik. Hozzuk létre közösen a MU Színház Közösségi Könyvtárat! Olvass az előadásra várva, egy csésze kávé mellett …

MU Közösségi könyvtár Read More »

Felnőttkorunk ‘89 – közösségi vitaszínházi előadás

Felnőttkorunk ‘89 – közösségi vitaszínházi előadás A Felnőttkorunk ’89 a MU Színház hatvanéves kor feletti civilekből álló közösségének vitaszínházi előadása. Az előadással és kísérőprogramjaival célunk, hogy a rendszerváltás témáját körüljárva teret nyissunk a jelenkori Magyarországot is érintő kérdések, produkció keretein túli megvitatására. A Nyílt Társadalom Alapítványok támogatásával készülő projekt keretében egy vitaszínházi előadás, két szakmai …

Felnőttkorunk ‘89 – közösségi vitaszínházi előadás Read More »

Scroll to Top