MU SZÍNHÁZ

tánc, színház, zene, képzőművészet, irodalom

 

Mu


1870-ben, James Churchward angol ezredes, egy templomban több táblácskára bukkant, amelyek egy rendkívül régi nyelv írásait tartalmazták. A főpap felfedte neki, hogy a szent táblákat a Hét, „Naacal”-nak nevezett Testvér írta, akik a Mu kontinensről jöttek, hogy elhozzák a tudományokat, a vallást és a szent írásokat. A táblácskák szerint az ember először a Mu földrészen jelent meg, amely egy nagy katasztrófa következményeként elsüllyedt a Csendes-óceánban. Különböző emberek lakták, ám a fehérek kezében volt a hatalom, akik egyetlen istent imádtak „Ra Nap” néven. Mu lakosai gyarmatosították Dél-Amerika nagy részét, és eljutottak Közép-Ázsiáig, valamint Kelet-Európáig. Mintegy 13000 évvel ezelőtt, hatalmas vulkánkitörések következtében Mu elmerült, olyan erejű tengerrengést idézve elő, amely hatással volt az egész bolygóra. Vagyis egyes feltevések szerint az emberi kultúra kialakulásának helyszíne, őse lehetett a MU.


A MU SZÍNHÁZ 18. éve működik a főváros XI. kerületében. A befogadó színházként működő intézmény számos színházi, táncos, képzőművészeti, zenei, irodalmi alkotónak biztosított megmutatkozási és játszási lehetőséget. Az épületben egy színházterem, egy stúdió, egy próbaterem, egy galéria és egy kávézó működik napi rendszerességgel.

 

Büszkék vagyunk arra, hogy az elmúlt közel két évtizedben a MU színpadán szinte kivétel nélkül megjelentek – a hazai és nemzetközi -  kortárs tánc, színház és zenei élet, a képzőművészet és irodalom meghatározó alkotó- és előadóművészei, (a teljesség igénye nélkül) például Ágens, Árvai György, Bertók László, Bodó Viktor, Börcsök Enikő, Alexander Balanescu, Dresch Mihály, Földes László Hobo, Frenák Pál, Gergye Krisztián, Karafiáth Orsolya, Keszég László és a Pont Műhely, Peter Kowald, Ladányi Andrea, Lajkó Félix, Lőrinszky Attila, Sylvain Luc, Másik János, dr.Máriás Béla, Márkos Albert, Monori Lili, Nagy József (Szkipe), Karafiáth Orsolya, Parov Nikola, Rutkai Bori, Sőrés Zsolt, Spiro György, Szabados György, Szabó Réka, Szalóki Ági, Szemző Tibor, Szkárosi Endre,  Min Tanaka, Tandori Dezső, Tolnay Imre, Zsalakovics Anikó,  Zsótér Sándor, vendégünk voltak a Holland Nemzeti Balett, a szabadkai Kosztolányi Dezső Színház, a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház, a debreceni Csokonai Színház, valamint amerikai, szingapúri, holland, francia, angol német, izlandi, japán, svájci, osztrák, cseh és lengyel társulatok, zenekarok.

 

Pályafutása során a MU számos hazai és nemzetközi fesztivál szervezője, résztvevője, helyszíne volt (Szóló Duó Táncfesztivál, Nagy Fül Fesztivál, Budapesti Őszi Fesztivál, Japán Kortárs Művészeti Fesztivál, L1 Táncfesztivál, Monotánc Fesztivál, Újbuda Jazz Fesztivál, Holland-Flamand Kulturális Fesztivál, Szünetjel Fesztivál, Autonóm Zóna Fesztivál)

A MU az egyetlen, minden műfajra nyitott színház, ahol a kezdő táncosok ugyanúgy lehetőséget kaphatnak, mint az új utakat kereső, a színpadon tudását régóta bizonyító koreográfus. A ma már Érdemes Művész, vagy Harangozó Gyula-díjas koreográfusok közül nem egy itt mutatkozott meg először, itt vitte színpadra legelső koreográfiáit – Bozsik Yvette, Farkas Zoltán,,Goda Gábor, Horváth Csaba, Kovács Gerzson Péter, Mándy Ildikó. Négy évvel ezelőtt a MU a Trafóval közösen alkotói díjat alapított.  A Lábán Rudolf díjat tánc szakírókból és kritikusokból álló grémium ítéli oda az évad legjobb koreográfusainak.

 

A színház állandó képzési formával is büszkélkedhet. Fejes Ádám és Leszták Tibor által létrehívott és Fejes Ádám vezetésével működő MU Terminál Tantársulat, idén az ötödik évfolyamát indította útjára. A MU terminál minden évben fiatal táncosoknak ad lehetőséget a színházi körülmények között való fejlődésre, különböző koreográfusok munkamódszereivel való megismerkedésre, és saját produkciók létrehozására.

Szakmai programjaink részeként épületünkben állandó helyet kapott Bodó Viktor új társulata a Szputnyik Hajózási Társaság – Modern Színház- és Viselkedéskutató Intézet – Labor, ebben a színházi évadban itt készítik el, és mutatják be új munkáikat. Ugyancsak a színház biztosít állandó helyet a Bakó Tamás vezette Búvárkör munkájához – ebben a csoportban nagyobb társulatoknál dolgozó táncművészek saját elképzeléseiket megvalósításán dolgoznak.

 

A színház a 2009/2010-es évadtól kezdve, napi működése mellett MuLab néven szeretne egy kezdeményezést, projektet elindítani, melynek célja, hogy a befogadás jelentését kitágítsa, újraértelmezze. A MuLAb működésének lényege, hogy a színház előadásokra koncentráló befogadói funkciója mellett, kísérleteknek, folyamatoknak, nem kész munkáknak is lehetőséget biztosítson, generáljon és befogadjon. A MuLab nem a végtermékekre, hanem a folyamatokra helyezi a hangsúlyt. Ezáltal próbálja szélesebb spektrumúvá tenni a befogadás lehetőségét, és ezáltal próbál szélesebb közönségrétegekhez szólni. Ugyanakkor szeretné az alkotói spektrumot is szélesíteni, különböző alkotói magatartásokat, gondolatokat, törekvéseket is összegyűjteni.

 

A MU Galériájában fiatal alkotók mellett a legnevesebb magyar képző- és fotóművészek rendeznek időszakos kiállításokat, mint például Bukta Imre, Dusa Gábor, Hamarits Zsolt, Hapák Péter, Harasztÿ István, El Kazovszkij, , Nagy Kriszta,  Roskó Gábor, Swierkiewitz Róbert, Szipál Márton, Szurcsik József, vagy ef Zámbo István. A MU a Képzőművészeti Egyetem Látványtanszékének hivatalos bemutatószínháza.

 

A Szépírók Társaságának szervezésében irodalmi esteket – Műkeddvelő címmel - író-olvasó találkozókat rendezünk.

 

A MU Színház negyedévente megjelenő időszakos kiadványa a Parallel - kortárs művészeti magazin.

 

A MU Színház 2006-ban – a kortárs tánc számára otthont teremtő, közönséget vonzó színház létrehozásáért, a táncszínházi produkciókat ösztönző és népszerűsítő tevékenységéért – Pro Cultura Urbis díjat kapott.

 

http://videotar.mtv.hu/Videok/2010/02/23/16/Prizma_2010_februar_22_.aspx