május 31. 20:00

MU Terminál: Inside

kedd

Fejes Ádám: Inside

Az Inside, egy évek óta zajló koreográfiai folyamat állomása, alapjául két korábbi koreográfiám szolgál, mely koreográfiák közül a Nyolcan Terítéken 2007 tavaszán készült, az akkori terminálos csapatnak, és azóta már önmagában is több szereposztást és átdolgozást élt meg. Az ötödik évfolyammal létrehozott No5., 2009 novemberében került bemutatásra a MU Színházban. Eredeti formájában mindössze két előadásra került sor. A táncművészek által, mindkét műbe fektetett óriási mennyiségű energia és az alkotói inspiráció sarkallt arra, hogy ezeknek folytatása legyen. Szerencsénkre, 2010 októberében fellépési lehetőséget kaptunk a lengyelországi Kaliszban, a Conntact Zone Fesztivál meghívásának köszönhetően. Ez az alkalom adta az ötletet, hogy a Nyolcan Terítéken és a No5. ötvözésével létrehozzak egy igazán izgalmas, egész-estés, új produkciót.

A két régebbi mű kombinálása, kézenfekvő volt, hiszen mindkettőben sokkal több lehetőséget éreztem annál mint amennyit játszottak, és mindkettő ugyan azzal a minőséggel operál, még akkor is ha látványban, mozgásanyagban és zenében teljesen eltérő módon jelennek meg. Esszenciájukban nagyon közelinek érzem őket egymáshoz, már-már összefüggő, csak térben és időben elválasztott alkotói folyamat, mely térben és időben egyesülve az Inside-ban öltött új formát. Az Inside, lengyelországi bemutatója óta ismét teljes átalakuláson ment keresztül, hiszen eredetileg három férfi és két női táncosra lett komponálva, de a mostani MU Színházi előadáson és a Párizsi megmutatkozásunkon, négy női táncos előadásában kerül színpadra. A nemek arányának ilyen fokú megváltoztatása, önmagában hordozza a mű természetszerű átalakulását, mely így ismét egy új állapotba, egy új helyzetbe került. Az Inside magyarországi bemutatójára, 2011 május 31.-én kerül sor a MU Színházban.