jan. 20., 21., 22.

dunaPart2 – Kortárs Előadóművészeti Platform

csütörtök, péntek, szombat

A Trafó Kortárs Művészetek Háza és a Műhely Alapítvány 2011. január 20-22. között szervezi meg a dunaPart2 Kortárs Előadóművészeti Platformot.

Célunk továbbra is változatlan: olyan előadásokkal felhívni a külföldi szervezők figyelmét a mai magyar (független) színházi- és táncélet alkotóinak munkáira, melyek adott kontextusukból kiszakítva, más és más közönségnek is releváns és befogadható formával, tartalommal és üzenettel bírnak. A két szervező, egy szakmai tanácsadó testület javaslatai alapján, a lehető leggazdagabb programot igyekezett összeállítani. A négy helyszínen (Trafó Kortárs Művészetek Háza, MU Színház, Merlin Színház, Szkéné Színház) bemutatandó előadások nem csak az idelátogató külföldi szakembereknek szólnak, az angol felirat és a szinkrontolmácsolás a Magyarországon élő külföldieknek is elérhetővé, sőt érthetővé teszi az előadásokat, de a hosszú hétvégényi, intenzív programsorozat kiváló alkalmat kínál mindenkinek, budapestieknek és a fővároson kívül élőknek egyaránt, hogy pótolják mindazt, amiről eddig lemaradtak.

Az egyes csoportok és az egész terület fejlődése szempontjából is létfontosságú elősegíteni a független terület integrációját az európai- és világpiacba, s ehhez személyes találkozón keresztül vezet a legrövidebb út.


Előadások, amelyek a dunaPart2 keretén belül a MU-ban láthatók:

2011. január 20.

19:30 Szputnyik Hajózási Társaság - Modern Színház- és Viselkedéskutató Műhely Labor: Kockavető

jegyár: 2000 Ft

22:00 HOPPart Társulat: Korijolánusz
jegyár: 2000 Ft



2011. január 21.

18:00
Bakó Tamás, Rózsavölgyi Zsuzsa: ELDŐLT8AS

Táncdráma dalcsokorban
jegyár: 1800 Ft

Alkotók, előadók: Rózsavölgyi Zsuzsa és Bakó Tamás

Kirakott, eldobott, otthagyott, elkergetett, ejtett, kitett, elhajtott, kirúgott, elhagyott, szakított, kidobott, kipicsázott, elküldött, elhajított, elzavart, kivágott, kiadta az utam, mehetek amerre látok.
Odavagyok, kipurcantam, magamon kívül vagyok, megültem, padlón vagyok, befordultam, kifeküdtem, szontyolodok, depizek, letörtem, letargiába estem, mélyre kerültem, bánatos lettem, széthullottam, magam alatt vagyok, letörtem, kikészültem, kiborultam, kiakadtam, kész vagyok, kinyúvasztottak, szétestem, szomorú vagyok, romokban heverek.
Két ember küzdelme a változással. Hogyan folyik a leválás az addig egész életet betöltő személyről?



22:00 SHOWCASE
jegyár: 1800 Ft

Réti Anna: Fregoli szindróma – avagy nem a ruha teszi az embert

Alkotók: Réti Anna, Claudio Stellato, Amos Ben Tal, Újvári Milán
Előadók: Újvári Milán, Réti Anna
Zeneszerző: Amos Ben Tal
Dramaturgiai munkatárs: Hudi László, Szőke Sándor
Jelmez: Szűcs Edit
Díszlet: Rácz Dóra
Fény: Pete Orsolya
Köszönet: Ferencz Győző




Felöltözünk. Levetkőzünk. Ismét felöltözünk. Ruhakupac. Csupa álca. Mindannyian átváltozóművészek vagyunk. Blöffölünk – vagy már azt sem tudjuk, blöffölünk-e. Vetkőzzük le? Válasszunk réteget? Levetkőzzünk? A darab címe nem a fürdőszobai ruhaszárítóra, hanem egy ritka betegségre utal, ami Leopold Fregoli (1867-1936) olasz átváltozóművészről kapta a nevét. A Fregoliszindrómában szenvedő páciens azt hiszi, hogy rokonait, ismerőseit egyetlen, folyamatosan átváltozó személy helyettesíti.


Zadam: I’N‘ Out

Zenei rendezés: Gergely Atilla
Fény: Payer Ferenc
Előadók: Zambrzycki Ádám és Szász Dániel
Rendező-koreográfus: Zambrzycki Ádám és Gergely Atilla


"A dolgok általában úgy végződnek, ahogy kezdődnek." Rudolf Steiner

A ma este egy metszetet kínál a nézőknek. Két alkotó közös munkájának metszetét. Több hónapos, komoly és igen megerőltető munka után végre megosztják a nézőket.



HODWORKS: Mindennapi rutin

táncosok: Cuhorka Emese, Garai Júlia, Hadi Júlia, Molnár Csaba
zene: Mizsei Zoltán


A Mindennapi rutin sorozat kiindulópontjaként különböző témákat vetettünk fel, amelyekre etűdöket hoztunk létre. A kutatómunka eredményeként mára hat koreográfiai alapvetés mintegy négy órányi anyaga készült el, amelyet a munka végső fázisában fogunk összekötni, összeolvasztani és eggyé gyúrni. A `Mindennapi rutin` sorozat végső formája egy egészestés előadás lesz, amelyet 2011. január és május között tervezünk elkészíteni és bemutatni Berlinben.




2011. január 22.
18:00
Gergye Krisztián Társulata: A szatír

jegyár: 1800 Ft

szereplők: Hoffmann Adrienn, Virág Melinda, Gergye Krisztián,Tárnok Marica, Ágens
zene: Alfred Schnittke
ének: Ágens
jelmez: Béres Móni
fény: Fogarasi Zoltán
hang: Boudny Ferenc
smink, maszk: Károlyi Balázs
dramaturg: Miklós Melánia
produkciós asszisztens: Trifonov Dóra

rendezés, koreográfia, látvány: Gergye Krisztián

„A szatír eredetileg egy képzeletbeli természeti lény, az isten és a bak összetétele, mely az ősi, természetes állapotot kereső vágy szülötte. (…) nem a keresztény, de még csak nem is a harmonikus, kulturált görög világ terméke, hanem eredendően barbár gyökerű. Barbársága az elevenséget, az élettel teltséget, az élet bűntudat és morál nélküli feltétlen élvezetét jelenti, ami az erős nemi jellegben, a hangsúlyozott testiségben kap formát. A szatír alakja (karaktere) alkalmas arra, hogy kulturális kontextusban lehessen felmutatni a lélek által még le nem igázott test sajátságát.” (Kimlei Katalin, Ellenfény)



22:00
Bloom!: City

jegyár: 1800 Ft

Alkotó-előadók: Dányi Viktória, Molnár Csaba, Nagy Csilla, Sebestyén Tímea, Solinas Moreno, Igor Urzelai
Zene: Alberto Ruiz Soler
Fényterv: Pete Orsolya
Produkciós vezető: Rácz Anikó

Ebben a városban mindenki siet; a munkások, a kereskedők, a politikusok, az újságárusok, a munkanélküliek; mindegyik a maga zárójelében, a maga szegletében, a maga árnyékában, lehalkított hanggal. Ha valaki megkérdezi tőled, hogy mennyi az idő, válaszolsz neki? Ha valaki elesik az utcán, felsegíted? Ha valaki elkéri az apród, odaadod neki? Egy csapda lehet, egy kelepce. Mindig Coca-Cola.
A társadalmi konvenciók tornyában élünk. Egy toronyban, ami az emberek Bábeljéből épült. A City egy táncelőadás, amely a kortárs kozmopoliszban csoport és az egyén közötti kapcsolatot járja körbe. I´m Lovin` It.


Fregoli (fotó: Bozsits József)


Fregoli (fotó: Bozsits József)


HODWORKS (fotó: Kővágó Nagy Imre)