MU Színház - MULAB
A MU Színház 20 éve működik befogadó színházként Budapesten. A 2009/2010-es évadtól egy új kezdeményezést, programot indított el MuLab néven, mely a befogadást próbálja újragondolni, újradefiniálni mind a színházvezetés, mind az alkotók, mind a közönség oldaláról.
Mit is jelent ez tulajdonképpen?
A MU Színház a hagyományosan egy befogadó színházban működő repertoárrendszer helyett a 2010/2011-es évadtól intenzívebb figyelmet kíván fordítani befogadott produkcióira, és azok alkotóira, de egyszersmind aktívabb jelenlétet is vár el tőlük. Mindez olyan, az előadásokat kísérő kommunikációt eredményezhet (nyílt próbák, kiadványok, beszélgetések), mely alkalmas arra, hogy a közönséget is érdemben bevonja ebbe a folyamatba. Megnyissa, szóra bírja a másik oldalt, lehetőséget biztosítson számukra a kérdezésre, a véleményformálásra.
A színház vezetősége különösen fontosnak tartja ezt a fajta kommunikációt az új nézőkkel, a diákokkal (is) elkezdeni, épp ezért a MuLab programja kiemelten foglalkozik új generációk (6-18 évesek) megszólításával.
Hiszen itt vannak közöttünk az új generációk tagjai:
akik még az iskolapadokban ülnek, de
akik nemsokára fontos szereplői lesznek társadalmunknak,
akik természetszerűleg máshogy viselkednek és gondolkoznak, mint mi
akik mást és máshogy értenek ebből a világból
akiket érdemes lenne szóra bírni és meghallgatni
akikkel kommunikációt kellene provokálni.
A legfontosabb tehát a kommunikációra, gondolkodásra késztetés. Aktivitást várunk el, hisz nem lehetünk csupán csöndes és kényelmes szemlélői életünknek, hanem irányítanunk kell azt. Tudnunk kell a körülöttünk zajló eseményekről, lépéseket kell tennünk, hogy megértsük a világ működését, véleményünknek kell lennie, és meg kell tanulnunk kommunikálni is erről.
A MuLab a nyitottságra, a gondolkodás és (szellemi) aktivitás bátorságára szeretne lehetőséget adni projektjei segítségével. Az intenzívebb közös munka és a hosszabb távban gondolkodás jegyében működésének lényege, hogy folyamatokra koncentrál, tehát nem csupán a végtermék, a kész előadás érdekli. Egy kísérlet, egy alapötlet felkarolása és végigkövetése ugyanis izgalmas kiegészítőjévé válhat a majdani produkciónak, fontosabb ügy és komolyabb vállalás lehet, mint „csupán” egy már elkészült előadás befogadása.
MULAB – SZÍNHÁZI/SZÍNHÁZRA NEVELÉS
Mára szinte az összes független társulat és számos kőszínház beindította színházi nevelési programját, egyre divatosabb osztálytermekben játszani, az előadások után az alkotók bevonásával beszélgetést kezdeményezni.
De miért is van erre szükség? A statisztikák szerint évről évre csökkenő nézőszám visszatornázása végett? Egy új nézőgeneráció, „rajongótábor” kinevelése érdekében? Vagy azért, mert jól felhasználható az újfajta kompetencia alapú oktatásban?
Mit jelent számunkra a színházi nevelés?
Egy színházi nevelési program egyszerre nevel színházra, vagyis tanítja meg a műfaj (formai) sajátosságait, miközben a körülöttünk levő világ megismerését, és ezáltal önmagunk megértését segíti. A színházi nevelés a szó klasszikusan a drámapedagógiában használatos jelentése (a TIE, Theatre In Education magyar fordítása) ismeretében, számunkra is azt jelenti: nevelni a színház eszközeivel, a színház által.
Másodlagos szempont csupán, hogy a MU Színház nézőszámát növeljük, és az sem kifejezett célunk, hogy értő színháznézőket neveljünk programunk segítségével. Sokkal fontosabb, hogy a diákokat felnőttként és partnerként kezelve megszólítsuk, kérdezzük, szóra bírjuk. Hogy közösen tanuljunk önállóságot, önkifejezést, kreativitást.
Azáltal, hogy a diákok a megszokott iskolai környezetből (mint épületből és mint intézményből) kiszakítva, új helyzetben találkoznak egymással, új dolgok derülhetnek ki számukra, és ezáltal közelebb kerülhetnek egymáshoz. Ennek jó formája a kötetlen beszélgetés, a közös játék, aminek kifejezett előnye, hogy nem feltétlenül a jól ismert pedagógus vezeti (akivel szüntelen játszmák, vagy beállt viszonyrendszerek akadályozhatják a kommunikációt), hanem ismeretlen felnőttek: rendezők, színészek, drámapedagógusok, akik csak ezeken az alkalmakon találkoznak a diákokkal.
Mégis a MuLab az iskolák pedagógusaira nem csupán, mint technikai lebonyolítókra számít, hanem partnerként kezeli őket. Fontos tehát, hogy már a kezdetektől be legyenek avatva, pontosan ismerjék, hogy miből áll a program, értsék annak célkitűzéseit, és számukra is személyes igény legyen részt venni abban. Épp ezért minden találkozót előzetes pedagógiai egyeztetés, a színház és a tanár közti közös munka előzi meg. Egy színházi ifjúsági program esetében ugyanis a tanárok aktív és értő közreműködésén múlik majd a diákok sikeres megszólítása, bevonása. Hiszen ők azok, akik a család mellett a legfontosabb szerepet töltik be egy gyerek életében (sőt adott esetben többet és hangsúlyosabban is vannak jelen), viselkedésükkel és hozzáállásukkal indirekt mintát szolgáltatnak a gyerekek számára.
A MuLab diákoknak szóló színházi nevelési programja több alappilléren áll.
1. beavató színházi foglalkozások (előkészítő és levezető beszélgetés egy-egy befogadott előadáshoz kapcsolódóan).
2. speciális workshopok segítségével önálló színházi nevelési program létrehozása.
3. egész tanéven át tartó színházi-oktatási program általános- és középiskolásoknak.
További információ: mulab.hu

Dražen Šivak zábrábi színész, rendező theARTo c. workshopja a Mulab keretein belül (fotó: Fisli Éva)
(fotó: Fisli Éva)
(fotó: Fisli Éva)
(fotó: Fisli Éva)