Eső és karrier- Interjú a MU Terminál új táncosaival

Bodor Panna interjúja

November 25., 26.-án mutatják be a Mu Terminál: A EST, 2011-et, ahol Nemes Zsófia: Amikor elered az eső…, és Fejes Ádám/Hoffmann Adrienn: Honnan Hová? című koreográfiáját láthatják a nézők.


MU: Hogy kerültetek a Mu Terminálba?

Rózsa Barbara: Láttam egyszer a terminálosok próbáját, és nagyon megtetszett. Már tavaly is próbálkoztam, de akkor nem válogatott be Ádám. Idén azt gondoltam, hogy akkor is megpróbálom újra, hiszen nagyon tetszett, amit csináltak, meg amit azon a próbán/tréningen láttam. Tudtam, hogy ez nekem is jó lehet.

Mikósy Alex: Utolsó pillanatban hallottam róla egy ismerőstől, és a tanáraim is terminálosok voltak, úgyhogy jó ötletnek tűnt. Az is volt, sokat lehet itt tanulni.

Csernus Anita: Évek óta figyelemmel kísértem a munkájukat, de nem mertem eljönni, felvételezni. Az egyik barátnőmet kísértem csak el, hogy ő ne legyen egyedül. Beválogattak.

Barabás Anita: Valójában nem egészen tudatosan. Egy barátnőmet kísértem csak el, aztán meg gondolkoztam az egészen, és végül nagyon ide akartam jönni. Szóval véletlenből egy ilyen tudatos nagyon akarás lett.

Palotás Edina: Sokat jártam a Mu színház előadásaira, és láttam a terminálosokét is, ami nagyon tetszett. Eljöttem a próbatáncra, és sikerült.

Balázs Dominika:
Táncoltam a Ket Terminálban nyáron és teljesen spontán módon megkérdezte a Jocó (Hámori József), hogy van e tervem a továbbiakra. Mondtam, hogy nincs, meg nem is beszéltem senkivel, erre ajánlotta a Mu Terminált. Felhívta Ádámot, jöttem, és ő meg mondta, hogy maradhatok; hát ilyen derült égből a villámcsapás. Nagyon örülök, hogy maradhattam! Bekerültem.

Csongor Nóri: Egy táncművészeti szakközépiskolában most végeztem az ötödik évemet, és mindenképpen jelentkezni szerettem volna valahova, ahol tovább tudom magamat képezni. A Terminál tetszett meg.

Horváth Adrienn: A pécsi művészeti suliba jártam, és Fejes Ádámék oda jártak kurzust tartani, ott találkoztam velük. Megtetszett a stílus, és jöttem.

MU: Milyen lesz a bemutató, és mit jelent számotokra?

Balázs Dominika: Mást jelentett nekem, amikor még ruha nélkül próbáltuk Ádám darabját, amíg még nem kezdett összeérni. Teljesen másképp értelmeztem, de már érzem a játékos oldalt, az elején feszültebbnek éreztem, de most már nem, és ez tök jó. Az „Amikor elered az eső…” az komolyabb. Ott szomorúbbnak érzem magam, mintha több lenne a fájdalom bennem, amikor táncolom. Az Ádáméban meg nagyon fel lehet szabadulni!

Csongor Nóri: Ez lesz az első igazi nagy előadásom, (már voltak vizsga előadásaim, de azok 3-4 perces darabokból álltak), ez lesz az első, ami kerek egész. Izgulok miatta, de nagyon várom. Nemes Zsófia darabja az eső köré lett szervezve, a mozdulatokban megjelennek az esőcseppek, hogy kinek mit jelent, csattanásokkal, gesztusokkal. A Fejes Ádám darab, ahogy én értelmezem, nagyon rólunk szól, hogy honnan jutunk el hová, és ezt is különböző szituációkban mutatjuk be.

Horváth Adrienn: Hát a „Honnan Hová?” elég találó. Most kerültünk ki az iskolából, és ez tényleg egy rögös út, nehéz, az előadó készséget fejleszteni kell. Az est két darabból áll, mindkettő más stílus.

Barabás Anita: Nagyon színes és izgalmas nekem a darab- mindkettő, és össze is kovácsolódtunk csapattá, élveztük a munkát, és talán ezt a nézők is látják majd. Én nagyon szeretem mindkettő darabot és remélem ez érezhető lesz.

Csernus Anita: Mindig is vágytam arra, hogy ne csak nézzem a Mu Színházban fellépőket, hanem én is a színpadra léphessek, és táncos darabban ráadásul… Előtte csak szabadúszóként dolgoztam színházaknál, ahol nem a tánc volt elsődleges. Itt viszont a táncé a főszerep. Sikerült! Ezt jelenti nekem.

Palotás Edina: Mindkettő nagyon jó lesz a maga nemében, a „Honnan Hová?” groteszkebb, az „Amikor elered az eső…” pedig inkább a modern tánc felé nyúlik, számomra nagy kihívást jelentenek. Ádámnál például használnom kell ugyanúgy a mimikát, a gesztusokat, mint a táncot- összetett munkát igényel.

Mikósy Alex: Mit jelent? Hát az első igazi előadást jelenti számomra. Az érdekes bennük, hogy két ellentétes dolgot mutatnak- Zsófi darabjában az én fejemben lévő dolgokat lehet látni, az emberi kapcsolatokról, Ádámé vidámabb; egy elnyomásban lévő ember felszabadul. Sok még bennük a szexualitás, és a szerelem is. Ádáméban a szexualitás, Zsófiéban inkább a szerelem az erőteljesebb.

Rózsa Barbara: Vicces lesz szerintem, de sokszor nagyon nehéz volt nekem a próbák alatt, olyan dolgokat kérnek, amit nehéz volt teljesítenem. A legnehezebb az volt, hogy tekintettel, meg kisugárzással táncoljak. Az ilyenekben segít sokat a Terminál, olyan dolgokat tanulunk a munkából, ami utána majd megkönnyíti a dolgunkat.


(fotó:KNI)


Rózsa Barbara (fotó:KNI)


Mikósy Alex (fotó:KNI)


Palotás Edina (fotó:KNI)


Horváth Adrienn (fotó:KNI)


Csongor Nóra (fotó:KNI)


Csernus Anita (fotó:KNI)


Balázs Dominika (fotó:KNI)


Barabás Anita (fotó:KNI)