"Nem egy fekete függönyös előadás" Interjú Herczeg Tamással

Koltai Viktória interjúja

Beszélgetés Herczeg Tamással, a HOPPartos Korijolánusz kapcsán

MU: A Korijolánuszt nem csak budapesti és vidéki színházakban mutattátok be az elmúlt bő egy év során, hanem Vilniusban, a Sirenos Nemzetközi Színházfesztiválon is vendégszerepeltetek. Az ottani nézők hogyan fogadták a darabot?

Herczeg Tamás: Rendkívüli módon élvezték. Mindössze egyszer játszottuk ott, idén októberben, egy nagyjából ötszáz férőhelyes színházban. Szerencsére olyan nagy volt az érdeklődés, hogy nem is nagyon vettünk észre üresen maradt székeket a nézőtéren. Úgy látszik, a Baltikumban is nehéz lehet az élet, mert azt tapasztaltuk, hogy a litván közönség is elképesztő módon érti a darabot. Az előadás után tartottunk egy beszélgetést az érdeklődőkkel. Jólesett, hogy elég szép számban maradtak, és kíváncsiak voltak arra, hogy egyáltalán miért hoztuk létre ezt az egészet, mit gondolunk alapvetően a világról, és hogy kik is vagyunk valójában.

MU: Ilyen beszélgetéseket itthon is szoktatok tartani egy-egy előadás után?

Herczeg Tamás: Igen, főleg középiskolás diákok, osztályok számára. Sokszor meg tudnak lepni minket bizonyos kérdésekkel. Ha ők maguk találnak párhuzamokat a körülöttük lévő világ, a saját életük és a darabban szereplők élete között, az már jó.

MU: A Korijolánuszban elhangzó „HOPPartos” dalbetétek elég széles skálán mozognak. Ezek egészen pontosan milyen funkciót töltenek be egy shakespeare-i műben?

Herczeg Tamás: Sokszor az egyes jelenetek lezárásához, megértéséhez vagy éppen megemésztéséhez szükségeltetik valami, ami egy pillanatra kizökkenti az embert, ami nem is biztos, hogy témájában vagy hangulatában kapcsolódik az előtte látottakhoz. De bizonyos esetekben egyszerűen csak az idő múlását vagy a helyszínváltást jelzik a dalok.

MU: A jelmez, a díszlet sem éppen szokványos. A nézők izgalmas, meglepő elemeket fedezhetnek fel az előadás során. Mesélj nekünk ezekről egy kicsit!

Herczeg Tamás: Amikor arról beszélgettünk a darab rendezőjével, Polgár Csabával és a látványtervezővel, Izsák Lilivel, hogy egyáltalán hol játszódjon, milyen térben legyen ez az egész, még nem tudtuk, hogy a MU Színház terme hogyan fog benne szerepelni. De Csabának már az elejétől fogva határozott elképzelése volt arról, hogy ez nem egy „fekete függönyös” előadás lesz. Amikor elhúztuk a MU nagytermében a függönyöket és megláttuk mögöttük az üvegtéglákból épült falrészt, már tudtuk, hogy az biztosan jó lesz valamire. Alapvetően érdekelt minket ez a tér, láttuk a benne rejlő lehetőségeket. Nem akartuk, hogy minden túl egyértelmű legyen. Az is egy szerencsés véletlen volt, hogy az előkészületek során a teremben rábukkantunk egy páncélszekrényre, ami először útban volt, aztán rájöttünk, hogy nagyon jól beépíthető a darabba, akárcsak a mélyhűtő-láda.
Ami a jelmezeket illeti, Izsák Lili érdeme, hogy úgy választotta ki az egyes szereplők öltözékét, hogy a karakterek jól elkülöníthetőek legyenek egymástól, de az egész mégis egységes képet alkosson, egy adott kort ábrázoljon.

MU: Te játszod a darabban az egyik néptribunust. Mit szerettél a karakteredben?

Herczeg Tamás: Igazából még mindig próbálom kutatni ennek a karakternek az útját, legfőképpen azokat a fordulópontokat a személyiségének az alakulásában, amelyek meghatározzák a működését egy adott pillanatban. Sicinius tipikusan az a karakter, aki „felfelé nyal, lefelé tapos”. És persze a két néptribunus egymáshoz való viszonya is elég összetett, igazi érdekkapcsolat. Már rég nem arról van itt szó, hogy a népet képviselje ez a két ember. Képtelenek kapocsként viselkedni aközött a két szint között, ahol elhelyezkednek, de annyi eszük van, hogy agresszív eszközökkel és nem észérvekkel kitúrják a másikat. Valahogyan zsigerből ráéreznek Korijolánusz gyenge pontjára.

Egyébként magával a darabbal nem akartunk mi direkt módon aktualizálni. Csak ami az előadáson belül működik és alapvetően benne van, azt nyilván nem hallgatjuk el, de külön nem szerettük volna ezeket hangsúlyozni. A „tanulság” persze mindenki számára nyilvánvaló:
elképesztően sok baja van az embereknek egymással és önmagukkal, de egy konkrét probléma megoldásába egyikük sem fog bele. Mindenki áskálódik és fúrja a másikat. Ez egy elég erőteljes párhuzam a shakespeare-i és a mai világ között.



A Korijolánusz 2011-ben A legjobb független színházi előadás kategóriában elnyerte a Színikritikusok Díját.