Erős Balázs művészeti vezető beköszönője
zsofi | admin | 2011-08-25 17:48:57 | 0 hozzászólás20 éves a MU Színház
A rendszerváltást követően a kultúrpolitika felismerte, hogy az addig külföldre vagy a hazai amatőr szférába kényszerített kortárs előadóművészet a magyar kulturális élet valós, termékeny és meghatározó tényezője. A 80-as évek végén alakult együttesek minőségi, az adott társadalmi helyzetre reflektáló, nemzetközi színvonalú műveket hoztak létre megfelelő támogatottság és színházi infrastruktúra nélkül.
Erre az igényre reagált Leszták Tibor, az akkori Lágymányosi Közösségi Ház munkatársa, aki a 90-es évek elején létrehozott állami, önkormányzati pályázati rendszer lehetőségeit kihasználva belekezdett egy markánsabb profilú műsorszerkesztésbe, illetve az ezt kiszolgáló alapvető színháztechnikai háttér kialakításába. Így kezdte meg 1991-ben a MU Színház az első évadját.
2011-ben szeptembertől már huszadik évadját hirdeti meg a színház. Felsorolni és összegezni is lehetetlen, hogy e húsz év alatt kik léptek fel a MU-ban, kiknek jelentett bemutatkozási, megmutatkozási lehetőséget, hogy létrejött Újbudán egy befogadó színház. Talán nem túlzás állítani: a mai független szféra alkotóinak többsége már megfordult a MU Színházban, számos neves alkotó itt kezdte pályafutását.
2011-ben a kortárs előadóművészet továbbra is a magyar kulturális élet valós, termékeny és meghatározó tényezője. A kortárs előadóművészetet szabályozó törvény módosítását nyár elején elfogadta az Országgyűlés. Az e törvénybe foglalt szereplők mindegyikét súlyosan érintették a gazdasági válság okozta megszorítások, elvonások. A MU Színház esetében ezek az intézkedések - bár az elmúlt három év szakmai kuratóriumainak mindegyike a terület kiemelkedő intézményeként értékelte a színházat - 41 millió forinttal, több mint 50%-kal csökkentették a támogatás mértékét.
Mindezek következtében az évad első felét látjuk gazdaságilag kivitelezhetőnek, az évad második felének finanszírozása már tele van kérdésekkel, kételyekkel. Ennek ellenére a 2011/2012-es évadban is gazdag kínálattal várjuk nézőinket. A MU a minőségi kortárs színházi és táncelőadások befogadása, kerületi rendezvények lebonyolítása, egyéb szakmai programok szervezése (fesztiválok, workshopok) mellett folytatja saját projektjeinek forgalmazását: a színházi nevelési programunkat nemcsak a kerület, hanem a főváros és az ország diákjainak, iskoláinak is ajánljuk. Folytatjuk saját kiadványunk, a Parallel terjesztését, és terveink szerint a kortárs táncművészet kiemelkedő alkotóit elismerő díjunk (a Lábán-díj) odaítélését.
Az évad tánckínálatában a fiatal alkotókra fókuszálunk. Így már szeptemberben három bemutatóval jelentkezünk: a MU Terminál évadnyitó előadása mellett, Fehér Ferenc és Hód Adrienn legújabb koreográfiáját is láthatják a nézők. Októbertől pedig a Duda Éva Társulat, Gergye Krisztián Társulata, Góbi Rita és a BLOOM! társulat jelentkezik új előadással.
Színházi műsorunkból kiemelném a Káva Kulturális Műhely téli bemutatóját. Továbbra is műsoron lesz a Szputnyik Kockavetője, a HOPPart Korijolánusza, a Krétakör Hamletje és a Tünet Együttes előadásai.
Fiatal rendezők közül Gigor Attila, Dömötör András és Kovács Dániel egy-egy munkája szerepel az évad repertoárjában.
A nehézségek ellenére ebben az évadban is nagy lelkesedéssel és töretlen energiával várjuk a minőségi kultúrára kiéhezett nézőinket!